2012.07.14.

2012.07.16. 16:19

Debrecen, HNO3, FxAxSxTx, Crippled fox, New dead project, Level up

Mivel minimálisan benne voltam ennek a szervezésében, reménykedtem, hogy jól sülnek el a dolgok, de persze mindig feleslegesen aggódok. A 2 KisG féle bandát 2 nappal ezelőtt már láttam, úgyhogy tudtam mire számítsak. Úgy volt hogy Sacáékkal még próbálunk is, de lerobbantak Ladánynál úgyhogy csak egy nagyon gyors szettet elpróbáltunk. Megjöttek közben a pestiek is, de még sehol sem volt kb senki a bandákon kívül, úgyhogy nem siettük el a kezdést, talán volt 10 óra is mire kezdtük. Első volt a FxAxSxTx, megint jók voltak, de őket még sajnos nagyon kevesen nézték meg. Amúgy jól nyomták, most végre lehetett hallani is a dolgokat, bár most az ének volt halk, mint az egész este folyamán kb, de most ennyit tudott a cucc. Következtünk mi. Koncert közben jó sok balfaszkodás volt, basszuskiállásoknál rendszeresen elromlott a basszuskábel, Marci másik számot kezdett el, stb :D. De végül befejeztük és jöhetett a New Dead Project. Őket annyira nem élem, másodszor, vagy talán harmadszor láttam, de most tetszettek nagyon. Full profin nyomták, semmi hibázás vagy sallang vagy felesleges részek. Nem is tartott sokáig, 20 perc nem volt meg ez sem szerintem. Van valamilyen számuk, amit nagyon bírok, talán ezt ismerem fel tőlük egyedül, de azt játszották szerencsére. Utolsó volt a Crippled fox, eljátszották a nagy részét a Tony Sopranos lemeznek, volt Little thrash brother, meg az első lemezről is volt egy pár szám, a legújabb promo 7"-ről talán 2. Kicsit táncoltunk rá, jó kis buli volt összességében. Minden koncert közben a falra vetítettek mindenféle tematikus videókat. CxFx alá pl oldschool gördeszkás videókat. Kár, hogy sokan eljöttek megint, de sokan végig csak kint ültek. Kb fél 1-re lett vége az egésznek. 

2012.06.23.

2012.07.15. 03:14

Békéscsaba, Open doors bar, Level up, Hanoi, CET, Another way

Ezt a koncertet a mai napig nem tudom ki szervezte, de végülis mindegy. Mikor odaértünk a CET-es srácok már ott voltak, ők igazítottak minket útba, hogy mi merre. Ők voltak az elsők ezen az estén. Hát ők egy metal banda, nem nagyon jött be igazából, ez fullra nem az én zeném, de egyébként volt egy kevés téma, amit tetszett benne, mert rendes csávók voltak, jó volt a hozzáállásuk, szóval azért nem para. 3/4-énél kijöttem dumálni. Következett a Hanoi, most nyomtam velük utoljára, egész jó volt, van a zenéjükben 1-2 rész, amit lenyúlnék :). Aztán a Level up-pal következtünk. Most szerintem jók voltunk, de ezen felül semmi extra. Ez elmondható kb az egész estéről. A közönség a vidéki vegyesfelvágott, félkör stb. Utolsónak nyomta az Another way. Ők mindig királyak, ha a jó a hangzás akkor még királyabbak. Itt most oké volt. Nyomtak új számokat is az új lemezről, amire most oda tudtam figyelni és azt kell mondjam várom hogy kész legyen már. Ezen felül az első lemezről is játszottak 2-t is, aminek nagyon örültem. Máté hozta a formáját itt is. A legjobb pedig az volt, hogy a kispolgári bejelentés miatt érkező rendőrök pont az utolsó zenekar utolsó számánál toppantak be a terembe. 

2012.05.30.

2012.07.14. 15:40

Budapest, Trafik, No regret fest

Na ezt a bulit legalább annyira vártam, mert mióta láttam a Survival első koncertjéről a videót, azóta majdnem akkora kedvencem lett a mai bandák között, mint a Minority unit. Aztán láttam hogy lesznek itthon, onnantól meg csak a napokat kellett számolni. Szerencsére ez a banda érdekelt innen több embert is, úgyhogy meg tudtunk tölteni egy kocsit és így nem kellett vonatozni. Engem 2 banda érdekelt természetesen a Survival volt az egyik, a másik pedig a Demonwomb, akiknek a demojuk elég kemény és elég gonosz volt, bár mióta láttam a koncertet azóta sokkal többet hallgattam, mint előtte:). Még a koncertek előtt elmentünk Budára a Hanoi pólókért, ahol pont belefutottunk a körúti dugóba. Az úton pedig Kóti Péter karaokezta a rádióban menő GnR és hasonló számokat. Aztán mentünk a Trafikhoz, ahol már volt sok ismerős. Első volt a Rough hands, akik azt hiszem valahogy bekuncsorogták magukat a koncertre, hogy ne legyen dayoff-juk, de ezt csak pletyi szinten hallottam, na mindegy, ők kezdtek. Nem volt rossz, de igazából nem nagyon maradt meg bennem a zenéjükről semmi. Tipikus mai banda. Nem tudom hogy ezután a Demonwomb, vagy a Last charge jött, de először a Last chargeról írok. Régebben nagyon nem jött be, a beatdown mindig is unszimpatikus volt nekem, kéz a kézben jár a felesleges keménykedéssel, amitől eléggé undorom van, ez a banda meg tökéletesen szemléltette ezt. Aztán elment az egyik énekesük asszem, meg lettek új tagok, pontosan nem tudom, régebben olvastam ezt és többen mondták is, hogy ez nem ugyanaz, meg hogy megújultak stb. Hát szerintem kurvára nem. Legalábbis én nem vettem észre semmi különbséget, többet tuti nem fogom élőben megnézni. Karate kölykök, sok póz meg minden, fujj. A Demonwombért viszont lehet le fogok menni augusztusban még a Balatonra is, mert ők rohadtul odatették magukat. Intronak nem a demon lévő introt nyomták úgy emlékszem, hanem valami újat, de az is ütött. Amúgy eltolták a demos számokat, meg még pár újat is, gondolom az új 7"-en rajta lesznek. Fullra visszaadták azt a hangulatot, amire számítottam tőlük, 1-2 résznél itt már mosholt az egész terem, talán odahaza se nyomják így rájuk az emberek, szóval ez király volt nagyon. Ez után jött a másik banda aki a Rough hands-el jött, az Up river. Ezek a srácok már elég modern hangzású zenéket nyomtak, nem igazán jött be, volt benne egy adag posthc íz is, de lehet már erre se emlékszem jól, na mind1, engem nem talált be annyira, de lehet azért se, mert már vártam nagyon a Survivalt. Na végül jöttek ők is, elkezdtek pakolni, már kész volt minden, látszott az embereken, hogy a mosh zoknijukban jöttek ma. Aztán a Survival elkezdte játszani intro előtti intronak a Judge - Take me away-t, amit már rég fel akarok dolgozni valami zenekarral, erre ők elnyomják, beszartam, de ekkor még mindenki állt. Aztán felcsendült az introban a 4 beütés és onnan vége volt mindenkinek. A szettjük a demos számokból, meg a még felvett 2 számból állt. Tolta rájuk mindenki. Szokásuk, hogy néha 1-1 versszakra odaadják a mikrofont a haverjaiknak, ez is megvolt. Utolsó bandaként jött a Broken teeth, ami engem sose érdekelt igazán, de azért csak megnéztem. Sajnos ebben is volt egy kevés beatdown téma, ami elrontotta nekem, egyébként meg nyomták rendesen, klasszikus mai táff banda, de a beatdownt leszámítva nem volt rossz. Erre is táncoltak az emberek, volt 1-2 karatézós hülyegyerek is, de szerencsére csak ritkán vették elő a körbepörgőket. Koncert után egyből léptünk haza.

2012.05.25.

2012.06.10. 03:09

  Debrecen, HNO3, Hanoi, Outrage, Vengeance today, NOCTURNAL

Ez volt az első Nocturnal project. Leírom magamnak, mi ez, hátha elfelejteném. Marcival rohadtul bírjuk az Expire-t, a Guilty-t meg még egy rakás ilyen mai dropd tucattáff bandát, amik amúgy szerintem összességében nézve azért elég klisések tudnak lenni, de valahogy bejön ez a stílus és mikor ketten vagyunk lent a próbateremben, állandóan ilyeneket jamelünk. Meg elképzeljük hogy alapítunk egy Unbrokent nyúló bandát(amihez alapból kevesek lennénk). Aztán végül úgy döntöttünk csinálunk egy ilyen projektet, pofátlanul direkt összenyúljuk az összes klisét, csinálunk belőle saját számokat, de olyat, hogy Freddy Madball is vonyítva vonuljon vissza az anyukája szoknyája alá és ennyi. Megcsináltunk 3 számot, fel is vettük őket elég gagyi minőségben és azóta sincs kiadva, de utána szóltunk róla 1-2 haverunknak, ők meg mondták hogy na játszanánk benne stb stb. Végül minden adott volt már, hogy nyomjunk egy rövid kis koncertet. Gyakorlatilag ez valami alternatív Hanoi felállás lett, Oli és Kóti azt csinálták, amit szokta, Szabóka basszerozott, én és Marci énekeltünk. Persze a koncert előtti délután tanulta meg mindegyikőjük a számokat, de végül valahogy sikerült. Volt a 3 megírt számunk, illetve egy Wrongside feldolgozás, az egész lehetett olyan 6 perc. Nem emlékszem sokra belőle, csak arra, hogy valahogy kifordult kicsit a lábam és még ebben a percben is fáj, meg hogy a mikrofonomban a koncert 3/4-e alatt nem volt benne a kábel. Tuti full szarul is nyomta mindenki összevissza, de ez az előnye annak, ha még nincs kiadva semmi zenéd, senki se ismeri és mindent be lehet adni. 2. volt a Hanoi 0 átpakolás után, mivel direkt úgy csináltuk hogy 6 perces koncertért ne kelljen 15 percig állítgatni a cuccot. Ez tuti király koncert volt, mert mindenkiről folyt a víz, még azokról is akik pucéron nyomták és még azokról a hülyékről is akik pulóverben(csak én). Vége lett ennek is és fullra nem rontottam el! Aztán jöttek a német srácok. Ez ilyen vegan sxe banda volt, találgattuk hogy milyen feldolgozást fognak nyomni, de nem találtam volna ki. A zenéjük amúgy azt mondhatom változatos volt, mert voltak benne ilyen bontogatós modern hc témák egész jó belassulásokkal és voltak jó kis tikátuká témák is benne, szóval így élőben tökös volt, de annyira azért nem király, hogy itthon hallgassam. A feldolgozásuk pedig a Project X - Straight edge revenge című száma volt, ami ellenérzéseket váltott ki belőlem. Vitáztunk róla később, hogy most akkor mi volt ez, de most ide leírom a kis véleményem, ahol senki se látja. Az történt, hogy az énekes fiú a szám előtt vagy 2 percig dumált erről a dologról, hogy ők ugye nem isznak stb. Nekem ne mondja senki, hogy ilyen alap angolul nem értettek ott a teremben az emberek, mindenki vágta, hogy miről beszél, legalább azt amikor megkérdezte, hogy "are there any straight edge kids here?" (0 reakció) "whatever", aztán lenyomták a számot és a gyors résznél mindenki pogózott mint az állat, 100%ig leszarva miről is szól az a szám, persze valószínűbb hogy nem tudták, de arról meg az a véleményem, hogy ha valaki a debreceni "hc színtér"-be sorolja magát(és tudom, hogy azok a srácok igen), akkor azért legalább ilyen alapvető dolgokkal elvárható szerintem, hogy tisztában legyen, hogy mi micsoda, lehet hogy sokat akarok, de bazmeg, akkoris. Attól függetlenül, hogy én messze vagyok attól, hogy bárkit rá akarjak venni arra hogy ne igyon, vagy hogy ne azt csinálja, amit jónak lát. Szóval ez az egész főleg így utólag hogy behergeltem magam kicsit felbasz, de azért nem vészes. Utolsó banda volt az Outrage, akiről már leléptem, mert másnap fel kellett kelnem tanulni, amiből persze semmi se lett megint, csak lemaradtam az afterpartyról.:(

2012.04.28.

2012.06.10. 02:19

Debrecen, HNO3, Hanoi, Rákosi, Elvonós4es, PFA

Megint nyomtam a Hanoiban, végre Debrecenben játszott a Rákosi és a PFA is, ha már a múltkorin nem voltam. Elvonós4es-nek azt hiszem ez volt a 2. koncertje és az elsőt is láttam, szóval már kb tudtam mire számítsak, amúgy szokásos hno-s buli volt, kint bent gengelés, dumázgatás, néha koncert, ami megosztott azért pár társaságot, de le van szarva. A Hanoi király lehetett, az emberek nyomultak rá, mi voltunk amúgy az utolsók, szóval nem tudom miért ezzel kezdem, de mindegy, úgy is mondhatnám, hogy egy szokásos debreceni Hanoi koncert volt, bár aki ismeri a véleményem, tudja ez mit jelent :D. Szóval első volt az Elvonós. Tito hangját bírom, jól állna neki valami olyan "fulltime" banda, ilyen jó oldschool, mint pl a Cülo vagy a School jerks, egy olyanban el tudnám képzelni, amint egy bőrdzsekiben borogatja az embereket, közben meg ilyen zeke hangon ordibál. De szerintem ő nem pont az ilyesmit éli :(. Amúgy rájuk férne egy basszeros és akkor tényleg király lenne amit csinálnak, mert most valahogy ez jónak jó, de azért nincs az az érzésem tőle, hogy na most itt van egy zenekar és nyomják, hanem csak 2 csávó zenélget, de lehet ezt ők is ennyire veszik komolyan, ami valahol király. Utánuk a PFA jött, akiknek az új cuccaik nem nagyon jönnek be, főleg nem a jamelős kísérletezős kazi, na az fullra nem a világom, az Oar az már úgy ahogy bejön, vannak benne király témák, de azért reméltem, hogy azt fogják hinni 2009 van és csak a Yellow waterről meg a River of chaosról játszanak. Hát majdnem így is lett, még becsúszott egy kis Bridge, meg egy pár téma a God squats us all-ról is, de egyébként kurvakirály volt. Nem is buli szempontból, mert nem táncolt senki, de valahogy eszembe juttatta azt, amikor még 2010 elején láttam őket először és eljátszottak kb mindent a régi cuccaikról, volt a squatos, a rollinsos, a vegan pizzás, minden. Szóval tetszett. Aztán jött a Rákosi. Már vagy 3-szor láttam, de nem tudok vele persze soha betelni, annyira tökéletes az egész, a szövegek, Csoki előadásmódja, valahogy olyan vad az egész, hogy beszarok. Most is ilyen volt, nem tudom már mit játszottak mit nem, de arra emlékszem, hogy a végére rögtönöztek egy Exploited - Punks not dead-et, amit az első plojted lemez első száma és sok kedves emlék fűz hozzá, mert az volt az első punk kazim és arra fociztam állandóan a szobámban és még a mai napig végig tudnám légdobolni az egész albumot kb 10 évvel később. Persze aztán érthetetlen okokból megnövesztettem a hajam és a Children of bodom lett a kedvenc zenekarom egy időre. Az afterpartyról sikeresen hazamentem mint mindig, de egyszer már ott kéne maradnom, mert elég vad szokott lenni, úgy hallom. 

2012.04.21.

2012.06.10. 01:48

 Budapest, Trafik, Hanoi, With open arms, Wasted struggle, Think again

Ez volt a 2. beugrásom a Hanoiba, igazából nem vártam túl sokat ettől a koncerttől, de azért nem lett rossz a végére. Komoróczi Zoli vitt minket Pestre a kocsijukkal és az úton a tök király zenéit nyomattuk végig, meg a szokásos fárasztás ment. Sasa is jött velünk, Oli meg alapból ott volt, így mentünk 5-en kocsival. Úgy emlékszem mi kezdtünk és.. elnyomtuk a számokat, el se rontottam azt hiszem. Aztán a Wasted struggle jött, akiket rövid időn belül harmadszor láttam már, azelőtt meg soha, úgyhogy őket is kilőttem egy időre, de az utolsó számuk még mindig hipergonosz és nagyon király a riffje. A Think againt se láttam soha életemben, aztán 2 hét alatt 3-szor. Most csak 1 gitáros volt, így nem ütött annyira és még 1 dolog. Azt figyeltem meg ez alatt a pár koncert alatt, hogy az énekes mind a 3-szor gyakorlatilag ugyanazt mondta a számok között, mintha ez valami beépített dolog lenne, ez nekem annyira nem jött be, dehát Ray Cappo is ezt csinálja, szóval így már ér. Persze Unbroken feldolgozás király volt. Ezután jöttek a németek. Nem tudom, hogy ez x-es banda-e, de ez volt a feloszlóturnéjuk. 5 csávó, kicsit néhol póz mozgásokkal, de amúgy hozták a szintet, tolták a nem rossz számaikat. Egyetlen baj volt vele, hogy egy idő után nagyon egyhangú lett. Szerintem nyomtak vagy háromnegyed órát, de a végefele már nagyon sok kezdett lenni. A basszeros meg annyira hevimetálba volt, hogy az hihetetlen. De ez már az én bajom, amúgy meg kb mindenki hazament róluk. Hoztak valami lp-t is, amit 300-ért adtak, valami válogatás volt, behúztunk párat, azt mondta az énekes, szórják ki amijük van, mert nem akarnak vele foglalkozni többet. Vége lett a koncertnek és kb léptünk is haza.

2012.04.14.

2012.06.05. 12:19

Budapest, Óbudai terem, Hands off, Hanoi, Tekken, Alldead, Great lakes, Piss crystals

Nagyon korán odaértünk a helyre és Tomikával kakiltunk egy jót ott a próbateremben, ekkor épp ott próbált az Alldead. Amikor a múltkor itt játszottunk, akkor is tolták, akkor még picit szétesettnek tűnt, valószínű, mert az volt az első koncertjük. Aztán szépen elkezdtek szállingózni az emberek, jött a sok ismerős, röpködtek a szar poénok, egymás basztatása, szóval a szokásos. Első banda azt hiszem az Alldead volt. Nem nyomták rosszul, bár azért voltak érdekes részek, nyomtak egy Germs feldolgozást is! Aztán jött szerintem a Great lakes, amit a múltkor láttam, úgyhogy most beszélgettem kint. Aztán a Tekken-t már megnéztem, nekik is ez utolsó koncert volt(?). Pedig ez a banda se volt valami régi. Az énekes elég mániákus volt, a zenéjük meg full összevissza, nem jött be, nagyon pontatlan volt benne minden, azért pánk ide vagy oda, a beleszarásnak van határa nálam, na mindegy. Azt hiszem ekkor jöttünk mi, mert Marci szokás szerint kiharcolta, hogy korán játszunk, mert menni akart haza :D. Nem tudom milyen volt, eltoltuk és kész. Volt még Piss crystals is, akik szerintem most egész jók voltak, persze 88as csoport most is volt, egy páran azért örültünk neki. Utolsó volt a Hanoi, akiket szerintem nem néztek meg valami sokan, de minimális buli azért volt rájuk, jól nyomták amúgy, én a színpad szélétől néztem. Külön meglepetés ért, mikor megláttam Áront, akivel felvettük a Hands off lemezt, tökre megörültem neki, mert ritkán látom és végképp nem hittem volna, hogy majd itt fogunk találkozni. Ezután még kicsit bandáztunk kint, aztán léptünk hazafele, mert nekem még a 4-esen haza kellett vezetni..

2012.04.13.

2012.06.05. 12:06

Budapest, Dürer, Save the gorilla

Ez a  koncert 2 okból is nagyon különleges volt, egyrészt ez volt a magyar punkélet eddigi legnagyszabásúbb segélybulija, ami mondjuk adott egy ilyen szomorú ízt az egésznek, másrészt viszont nagyon király bandák játszottak, arról a 2-ről nem is beszélve...
5-en mentünk fel kocsival Pestre és már az első bandára is odaértünk, ami kb 7 fele kezdett úgy emlékszem. Ők voltak a Wolf shaped clouds, akiket már sokszor láttam, de most volt a legkirályabb. Furcsán állt nekik a nagy színpad, kicsit olyan volt, mintha ezt ők ott helyben is tudnák, de viszont a koncertjük királyul szólt, kihallottam minden hangszert és így rohadtul tetszett, végén megint nyomták azt a számot, ami majd az új lemezükön lesz. A következő banda amit láttam azt hiszem a Dance or die volt, ők megint hozták a szokásost, de semmi extra, kb a felét le is késtem, mert mindenféle ismerőssel beszélgettem(amúgy mennyire király hogy állítólag majdnem 900 FIZETŐ volt, plusz vagy 20 zenekar tagjai, szóval ott volt az egész magyar színtér, volt kivel dumálni). A kisteremben mindeközben valami metálbuli ment, szóval megint megkaptam a tinirokker dózisom egy időre. Ezek után kihagytam a Poulsunk koncertjét, aztán a New seed 55-ba néztem bele, ez ilyen elég egyszerű témákból felépített punkos rockabillys cucc volt, de mégse psycho. Láttam még a Crippled fox-ot is, amit én még sosem láttam, pedig megvan már az összes lemezük. Fent van róluk az egész koncert youtuben, meg lehet nézni, nekem bejött, bár persze ez a dürer nagyterem ez úgy az igazi szerintem, ha meg van tömve, és most még azért elég nagy félkör volt, de a koncert nagyon zsír volt. A Motivation utolsó koncertje is ezen az estén volt. Lekéstem az első számukat, ezért kicsit szomorú vagyok, de ne gáz. KisG hangját én nagyon bírom, picit nyúlja Cyco Miko-t, de csak pont annyira amennyire kell, meg a Uniform choice-t is biztos nagyon bírja. Játszottak is Uniform choice-t (mint mindig), illetve a végén nyomtak még egy BB - Attitude-t is. Amúgy mindent eljátszottak, amit tőlük bárki hallani is akarhat(in your hands, free, fake friends, dark days stb). SZóval kár ezért a bandáért, az új lemezük is tetszik, szerintem még nyomhatták volna. Volt Wasted struggle is, amit mostanában láttam párszor, de nem bántam, van pár nagyon eltalált témájuk, az a szám amit utoljára szoktak játszani, az meg kurvajó riffre épül, fullra átjön belőle az a sötét hangulat. A Semmi komoly utolsó koncertje is itt volt, pedig ők már nem valami aktív banda, de úgy tudom itt oszlottak fel igazán, kb mint a Hátsó szándék esete. Én őket sose éltem és a számaik közül is kb 2-t ismertem fel, de azért ügyesek voltak, meg jó volt látni, hogy az emberek beindultak rá. Itt már azért elég sokan voltak, színpad előtt már tömeg volt. Aztán ők is befejezték és feloszlottak. Ezután jött a HoldxTrue reunion. Sok embernek ez a banda jelentette itthon a hardcore-t, illetve ha nem is ez, de tuti pár száz ember miattuk ismerte meg ezt az egészet, plusz még az sxe vonatkozásról nem is beszélve, szóval az egyik legjelentősebb magyar hc banda reunionja volt ez, akiket amúgy ha csak a zenéjüket nézem, nem pont az én zenémet tolják, de azért bírtam ezt a zenekart eléggé. Első számuk a szokásos Floorpunch - Not for me volt, utána jött még egy néhány saját, nem szemezgetek, de az utolsó az Ugyanaz a cél volt(ki gondolta volna), mindenki a színpadon, mindenki énekel, király volt. Amúgy a hangzás full szar volt, énekből alig jött kifele valami, gitárok összevissza szóltak, el is volt hangolódva az egyik és sajna hallatszott is rendesen, de szerintem ott ez kevés embert érdekelt. Majd ez után jött az a banda akit én személy szerint legjobban vártam, a Nesze reunion koncertje. Ők az a klasszikus eset, amit szarráhallgatsz időről időre előveszed és mindig napokon keresztül nyomatod és minden szövegük ott megy a fejedben. Aztán ez a banda játszott most. Nem tudom mennyit nyomtak, azt tudom, hogy az összes kedvenc számom elnyomták. Persze végig katarzis. Holnap alatt mindenki megint a színpadon, végig tánc, fullra megtelt a nagyterem amúgy, mindenkinek szarrá izzadt a pólója, ahogy kell. Totál egyértelműen év koncertje volt(azóta akad rá egy jelentkező). Mikor ennek vége lett, sokáig nem voltam bent a koncerten, kint beszélgettünk, meg újraéledtünk. A Hellfreaks-be már belenéztem, mert kb születése óta követtem a bandát, de még sose láttam, hát annyira fénykoromban se volt a világom a zenéjük, de nem volt rossz. Utolsó 2 banda volt a Fuseism és a Think again. Nem tudom melyik volt előbb vagy utóbb, mind2-t megnéztem és mind2-től azt kaptam amit vártam. Fuseismnek egész jól állt a nagy színpad, jól is játszottak, a Think again meg nyomta megint az Unbroken feldolgozást, amivel nem lehet hibázni. Ez után léptem is, mert már volt vagy 1 óra és Bori megengedte hogy ott aludjak nála, úgyhogy mentem oda.

2012.04.07.

2012.05.31. 23:28

Pécs, , Zion, Deerheart fest, Level up, Think again, Cvlt of grace, Black hourglass, Piss crystals, Furitive forest, Deer in the headlights

Pécsen sem voltam még soha, de szerintem még a dunántúli tájat se néztem meg soha ilyen jól, mint most. Jó sokat autókáztunk, de megérte, mert a Dunántúl nagyon király hely nekem alföldi suttyónak. Rájöttem, hogy itt a telepen a domb az igazából messze van attól, hogy domb legyen. Pécsre megérkeztünk, vettünk 100 forintos kukit meg fagyit és a kocsinál kajáltunk megint. Aztán bementünk a helyre, ott volt már jó sok ismerős és egész sok ember eljött úgy egyébként is a koncertre. Az út átellenes oldalán egy templom volt és éppen láttunk egy gyertás embersort énekelve bemenni. Egyszerre volt vicces meg félelmetes. Ez volt amúgy a hely utolsó koncertje, mert állítólag bezárt. Kár érte, mert amúgy tetszett. Volt valami banda, amiről lemaradtunk, aztán volt Piss crystals. Ugyanúgy játszottak, mint mindig, bár most a Plan beer basszerosa nyomta benne. Volt Anarchista terrorista kb fele tempóval játszva. Amint felismertem végig vigyorogtam. Aztán mi is játszottunk. Nem tudom mennyire eszik ott az ilyesmit az emberek, de mi elnyomtuk a számainkat. Először játszottuk a United side feldolgozást. Aztán Volt a Think again, amit először láttam akkor. Kétes érzésekkel álltam hozzá, de egyébként elég prosztó hangzása volt ennek a bandának jó értelemben véve. Játszották a kedvenc Unbroken számomat. A Cult of grace és a Black hourglass is játszott. Jó srácok, erről a koncertek előtt után megbizonyosodtam, de a zenéjüket nem élem lemezen sem és élőben sem igazán. Volt még ilyen slam poetry dolog, ami szép és jó, jókat mondtak a srácok, de olyan ez nekem mint a mai magyar rap. A külföldi bandákat sajna már meg se tudtuk nézni, mert Gabinak másnap valami dolga volt, úgyhogy kb fél 11 fele le is léptünk, aztán így is 7-re értem haza.

 

2012.04.04.

2012.05.31. 22:35

 Budapest, Szabad az Á, Hands off, Great lakes, The shining, Sectarian violence

Ezt a koncertet xViktorx szervezte és már vártam, mert a Sectarian violence király banda nagyon. Az első a Great lakes volt, aminek már nem ez a neve, de most az mindegy. Azt hallottam mindig erről a bandáról, hogy olyan, mint a formyfriends, csak összeszedettebb, hát tényleg kb ez a helyzet. Amúgy ez sem az én zeném, de azért elhallgattam. Utánuk mi következtünk, gondolom szokásos, itt már 2 új számot is játszottunk, én bírom őket, ennyi a lényeg. A holland The shining-ot is meghallgattam párszor a koncert előtt és ez alapján kíváncsian vártam. Hát elég király volt összességében azt kell mondanom, hogy Andriska szavaival éljek: "hát olyan tresses volt". Amúgy meg nagyon király volt, kár hogy senki se tolta rá a thrashmosh-t, az énekes olyan arcokat vágott, mintha a feje helyén egy koponya lenne bandanával és fullra átélte ezt. A csizmája nagyon király volt, számok közben meg üvegből ivott whiskeyt. A gitáros szintén totál 80-as évek, farmermellény, felvarrók, kb ilyen nike skyforce cipő, jackson gitár, tényleg úgy nézett ki, mintha 86-ban nyomta volna a DRI előtt is. A zenéjük a klasszikus thrash volt, jó kis húzós középtempókkal és olyan gyors részekkel, amit ilyen bandából mindenki kinéz. Egy dolgot tudok kifogásolni, hogy a gyors részeiknél mindig full ugyanaz a tempó volt, kicsit már olyan volt néha, mintha ugyanazt a számot nyomnák újra. Végül jött a SxV. Ők is érdekes banda, svéd, angol, amcsi tagokkal. Mióta kijött a kislemezük, sokszor meghallgattam. Elég oldschool, jó kis breakdownokkal, olyan igazi mosh részekkel. Nyomultak is rá az emberek, király volt a hangulat. Az egyik srác, aki velük jött, bohócjelmezben nyomta, konfettit is szórt meg minden. Játszották az SSD-től a Glue-t, illetve a végén tagokat cseréltek, bejött a merches srác is és toltak egy xchorusx számot. Összességében nagyon király volt. Ja meg olyan distrót hoztak, hogy leesett az állunk, nagyon zsír lemezek voltak, el tudtam volna költeni vagy 100 ezer forintot, na mindegy. 

2012.03.25.

2012.05.31. 22:32

Debrecen, HNO3, Hands off, Witch cult, Beartrap

Ezen a koncerten lett volna Antwar is, de időközben feloszlottak, úgyhogy 3 banda játszott csak, akiknek az össz játékidejük nem volt félóra. Ez volt az első szervezésem is amúgy. A Witch cult meg a Beartrap már októberben turnéztak volna, akkor is meg akartam csinálni, csak elég last minute-ben kezdték el csinálni, úgyhogy nagyon sok day off lett volna, úgy meg nem csinálták meg. Most tavasszal időben elkezdték szervezni és szerintem elég nagyot vállaltak, 2 hónapig nyomták szerte Európában. A magyar állomás ennek kb pont a közepén volt. A Hands off volt a support, legnyomtuk a koncertet gondolom ahogy szoktuk, sietni se kellett, ezért jó későn is kezdtük. Aztán 2. volt a Witch cult. Sokat nem tudok róla elmondani, azt nyomták, amit vártam, a nagylemezt. Az egész volt kb 10 perc, nekem rohadtul bejött amúgy. Az énekesnél volt egy utcatábla, amire valahogy rátett egy hangszedőt és a táblán pedig volt egy lánc, ezt ha megrázta, akkor elég érdekes zajt adott ki az egész. Jó gyors volt. Nem volt sok szünet, kb 2 perc, aztán kezdett is a Beartrap. Ezt talán kicsit elbaszták, mert Mike az énekes szerintem csak nekem mondta, hogy ez így lesz, ezért sokan annak rendje és módja szerint lemaradtak az egész koncertről, ami amúgy nagyon király volt, kb 7 percet játszottak és ez kb 15-16 számot takart, nagyon király volt. Hipergyorsan és hiperfeszesen tolták és még eközben is fel lehetett ismerni a számokat. Annyira megbaszott, hogy még bólogatni is elfelejtettem szerintem. Szóval full kevesen nézték meg, de ez őket se zavarta egyáltalán. Amúgy full csendes, szolid csávók voltak. Odaszabadult Mike a számítógéphez, onnantól végig blondie-t meg metallica-t hallgattunk.  felváltva. Végül nem is aludtak ott a teremben, hanem nem sokkal a koncert után elhúztak Pestre valami angol haverjukhoz, aki itt dolgozik.

2012.03.24.

2012.05.31. 22:18

 Eger, Egrix, Level up, Step on memories, Cannonball, Tango underground

Marcival ketten buszoztunk fel erre a koncertre, arra emlékszem, hogy Marci örült mint majom a farkának, mert volt a buszon wifi, arra hogy kirakott a telefonjára egy képet egy mellbimbóról és odatette mintha az övé lenne és ezen könnyesre röhögtük magunkat, meg Wrongside-ot és First stepet is hallgattunk, illetve https://www.youtube.com/watch?v=a375fdWO6Os ezt próbáltuk megnézni, de nem sikerült. Ja meg még fültanúja voltunk egy "ha az ország ilyen lábakon állna" csajozós szövegnek élesben végre. A koncert: azt hiszem mi kezdtünk és elnyomtuk a számainkat egész jól, még táncoltak is rá(!!)(az olaszok). Aztán a Cannonball volt, őket először láttam, elég érdekes zenét csinálnak, nyomtak egy Good riddance feldolgozást is, de nem volt semmi különös szerintem, eddig se hallgattam itthon és ez után sem fogom, mert nem az én világom. A Tango underground Leeway-jel állt be. Erre már megy a respect. Utána hozták a szokásost ők is. Őket is meguntam már azt hiszem. Bár azért a Feloldozás még mindig egy király szám. Végül jöttek az olaszok, Márk nagyon örült, hogy végre jött egy nem vega banda, azt hiszem ez maradt meg legjobban belőlük. Egyébként király arcok voltak, annak ellenére hogy a koncertjük nekem nem jött be. Ez is olyan volt hogy a magyar előzenakarra bejött mindenki, ezeket meg vagy 10-en néztük viccesn kívül. De azért a rögtönzött hülyetánc bajnokság így is sikerült. Voltak, akik nagyon élvezték a koncertet, mi pedig azt élveztük, ahogy ők élvezik, szóval végülis mindenki vidám volt, egy szavam nem lehet. Ezután Mártonnal első vonattal jöttünk haza. 

2012.02.18.

2012.05.31. 22:02

Eger, Egrix, Hanoi, Hold on through all, A strength within, Tisztán a cél felé

Ez a koncert 2 dolog miatt emlékezetes, az egyik az az, hogy ekkor ugrottam be először a Hanoiba, a másikra később fény derül. Kocsival mentünk Debrecenből, én és a Hanoi. Megérkeztünk a helyre, nem is nagyon csináltunk semmit úgy emlékszem. Első talán a HOTA volt. Alulértékelt banda, nyitottak egy Wrongside - Feelin gooddal, ami már alapból bazmeg kategória, de azon kívül a saját számaik is királyul szólaltak meg és még Judgeot is nyomtak. Ennek ellenére kb 10 ember nézte őket, szegény énekesnek szar lehet, hogy úgy nyomja, hogy kilát az ajtón. Utánuk jöttünk mi, sehol nem basztam el, csak ahol hallhatta valaki, úgyhogy tökéletes volt. Utánunk a TACF, rájuk se voltak valami kíváncsiak úgy emlékszem, a singalongoló repper megmaradt, az a fej amit vágott miközben énekelt még ma is megröhögtet, de amúgy semmi extra nem történt, azt hiszem nálam már végleg kifulladt, elfáradt az a banda is. Végül a főbanda jött, meghallgattam pár számukat a koncert előtt, de arra se emlékeztem, hogy tetszett vagy nem. Rájuk legalább bejött a nép. Most hirtelen nem tudom eldönteni a sok vicces egri tánc közül, hogy erre a koncertre épp mely alakok nyomták, de arra emlékszem hogy nevettünk. A zenekar jó volt amúgy, megfogott, tetszett, meg is vettem a lemezüket 800 forintért, és még kaptam is hozzá eztazt. Amúgy jó arcoknak is tűntek. Azt már nem tudom, mikor toltuk haza a biciklit, de jó későn kerültünk ágyba.

2012.03.16.

2012.05.31. 21:46

Debrecen, HNO3, Elvonós4es, Fuseism, Románia, Lömbihead

Ezt a koncertet Brigi szervezte, ez is a hno-ban volt, mint manapság minden Debrecenben. Első volt az Elvonós4es debütje, nem volt rossz, ilyen MotörheadxRamones szerű valami, komolytalan szövegekkel, egynek elment. Ez után jött a Fuseism meg a Románia, sorrendre nem emlékszem. A Fuseism az nem volt rossz, elment alattuk többször is az áram és ugye csak a dob szólt, de ő nem hagyta abba a játékot és még egy ideig mindenki táncolt arra is ahogy ő nyomta magában, az tetszett. A Romániának akkor jött ki a lemeze kicsivel a koncert előtt. Meghallgattam, nem igazán fogott meg, aztán koncerten meg kilóra megvettek. Magamból nézném ki utoljára, hogy ilyet szeret, de nagyon bejött valamiért és azóta is szoktam néha hallgatni. JAJ majdnem elfelejtettem, hogy volt Piss crystals is, valami hiperrövid szettel, sok zajjal és rudimentary peni - media person feldolgozással, bejött. Utolsó volt a Lömbihead, ami egyes körökben legendás, egyes körökben meg nem, hát nálam se lesz az. Szerintem semmi extra nem volt benne, bár én a sex pistolst se szeretem. Amúgy buliztak rá a Pestről jött srácok rendesen. Ez volt az utolsó előtti koncertjük, az utolsó meg másnap volt Pesten. Hno-ban persze szokás szerintn buli volt, én meg szokás szerint inkább hazakeróztam.

2012.02.19.

2012.05.31. 21:31

Debrecen, HNO3, Raptor jesus, Outrage, The gundown

Na ez már olyan régen volt, hogy fullra nem emlékszem, de azért leírom. A Raptor jesusre talán már kíváncsi volt pár ember, hogy mi is volt ez, mer tmég sose látták hallották. Ez bizony a Hands off volt, csak kitalálta Kóti, hogy nyomjunk csak feldolgozást a 80-as évek elejéről, úgyhogy betanultunk pár számot. Ha jól emlékszem ez volt a setlist: 
7 seconds - No authority
Bad brains - Attitude
Adolescents - I hate children
Dead kennedys - Nazi punks fuck off
Cromags - Hard times
Negative approach - Tied down
JFA - Out of school

Outrage koncertjére 3 hónap távlatból fullra nem emlékszem, az is lehet, hogy meg se néztem. :( 
A Gundown-ra viszont már emlékszem. Spanyol csávók voltak, full dallamos punkrockot toltak, most így visszaemlékezve mintha a descendents-ben lennének szólók, meg kicsit rock and rollosabb lenne. Erre szerintem a Hno történetének legnagyobb bulija kerekedett, pogózott mindenki, még egy fotel is. Visszahívták őket vagy kétszer. Én mindezt oldalról néztem a többi lúzerrel. Végül kicsit dumáltam a dobosukkal spanyolul mert nem tudott angolul, hát azt visszahallgatnám elég sokat röhögnék magamon is(főleg). 

2012.02.10-11.

2012.04.05. 23:09

 Budapest, Trafik, Level up, Daydream, Wrong answer, Kingdom

Ez volt az első No regret-es srácok által szervezett koncert amin voltam és ráadásul játszottunk is rajta úgyhogy vártam. Már felmentünk Pestre kora délután, úgyhogy még nyomtunk a Revolverben egy gyors próbát, meg gitárfejet is bérelnünk kellett sajnos, mivel a külföldiek érthető okból nem adták oda, vonaton felhozni meg elég cinkes lett volna. Szóval így indultunk a Trafikba. Mikor leértünk a szervező srácokon meg 1-2 haverjukon kívül nem nagyon volt még ott senki. Lepakoltunk, ettünk egy kicsit, aztán meg dumálgattunk, míg végül kezdtek jönni az emberek. Nem emlékszem mikor volt kezdés, elsők persze mi voltunk. 3-an basszus nélkül nem lehet összehozni jó koncertet olyan számokkal, amikben basszuskiállások vannak, de valahogy megpróbáltuk, persze Gabival királyabb lett volna, de ő még lábadozott. 2. banda volt a Daydream, akik még nemrég álltak össze tudomásom szerint és Csehországból jöttek. Keményebb zenét nyomtak, de jó sok oktávolással, de valahogy mégis volt benne valami oldschool. Annyira nem jött be amúgy, az énekes srác kicsit megjátszós volt szerintem, számok közben csak makogott, néha tök ellentmondásos dolgokat (bár arra nem emlékszem konkrétan, de tudom hogy ott húztuk a szánkat). Utolsó számuk a No spiritual surrender volt. Azon lett minimális mozgás, de amúgy mindenki állt. Ők amúgy rajzolták az x-et. Ez után jött az este lényege, először a Wrong answer. Őket eddigre már szarrá hallgattam, ezért minden számukat ismertem. Persze a World is empty-vel kezdtek, egyből ment a side2side, mondjuk én most csak álltam, megint. Utolsó szám volt a Chance, amúgy királyul tolták. Hangosítás egyesek szerint szar volt, tényleg a basszus nagyon hangos volt, de szerintem ha ismered a számokat amit hallasz és felismered őket, akkor lehet szar is, élvezni fogod. Utolsónak jött a Kingdom, ők is x-es banda, már ötödször játszottak Magyarországon, de én csak először láttam, mivel nem igazán élem. Koncerten viszont nagyon fasza volt, az énekes lány jól nyomta, és a számok között is jó dolgokat mondott. Toltak feldolgozásokat is, volt Descendents, One king down, meg a Minor threat-től a Straight edge. Buli után léptünk Sacáékhoz, mert voltak olyan rendesek, hogy náluk aludhattam.

Videók: 

https://www.youtube.com/watch?v=9GLFI7rwLSE

https://www.youtube.com/watch?v=3TuV2zyjc0M&feature=relmfu

Másnap, ugyanott, WSC, Wasted struggle, Hierophant, Deafheaven

Erre a bulira se jöttem volna, hogyha nincs az előző nap, de így már hülye lettem volna nem menni. Sándorék nem jöttek erre a bulira, úgyhogy életemben először Pesten tömegközlekedtem úgy hogy kétszer is át kellett szállni. De sikerült 0 jeggyel megcsinálni és oda is találtam. Egyből a bejáratnál találkoztam Beretka Ádival, szóval már nem is voltam annyira elveszve. Fullra nem emlékszem mit csináltunk, csak arra, hogy a külföldiek lent cigiztek, biztos náluk ez még legál szokás, de engem zavart. Aztán első volt a WSC, ők tudnak jók is, meg olyan átlagosak lenni, ez most inkább olyan átlagos volt, de lehet azért mert nem hallottam rendesen. Amúgy már őket is sokan megnézték, kezdett nőni a hipszter/négyzetméter arány. A Waster struggle-t először láttam, de nem igazán jött be, nem mintha szar lenne, csak nem az én zeném. Az utolsó számuk előtt elszállt a gitárfej is :(. De Máté azt mondta remélhetőleg nem nagy a gáz vele. Következő banda az olasz Hierophant volt. Ők ilyen sötétebb neocrustot toltak. Na ez nem tetszett. Vagyis voltak benne jó részek, de aztán megint elkezdtek vergődni és aztán ez elrontotta megint. Az énekes verte a fejét a mikrofonnal, meg forgatták a szemüket állandóan, mintha fizikailag szenvednének attól, amit játszanak. Nekem is fájt egy idő után. De vége lett ennek is és jöhetett a Deafheaven, akikre szerintem mindenki várt. Ők királyul tolták, bár egy minimális póz volt ebben is szerintem, de mondjuk úgy, hogy nekik elnéztem és ha becsuktam a szemem akkor nagyon király volt. Toltak 3 számot a nagylemezről és ennyi volt. Később olvastam, hogy emberek siránkoztak, hogy csak félórát toltak. Remélem egy nap hozzászoknak ehhez. Behúztam a lemezüket is, szép piros. Aztán vissza Sacáékhoz, mert megint ott aludtam és még el is láttak minden finom kajával. Reggel jöttem hazafele. 

https://www.youtube.com/watch?v=FJcY-fg3o-Q

A Trafikról meg annyit, hogy tök király hely, a hangosító csávó már magában megérte a pénzét, de még értette is a dolgát :). 

2012.01.28.

2012.01.29. 17:03

 Debrecen, Unplugged, This is bihar,  Wolf shaped clouds, Idea implant, Rosszcsont, Szükségállapot, Téveszme, Hanoi

Na ez még nagyon friss, mert tegnap este volt, úgyhogy mindenre emlékszem. Mindenféle zenekar volt, jórészt gondolom azért, mert ez ugye Szasza búcsúztató volt és ezért mindenféle ismerősöket összehívtak erre a koncertre a szervező srácok. Meg is érződött, hogy volt minden, mert rengeteg ember eljött. Idáig minden koncerten sajnáltam, hogy kevesen vannak, de ezen a koncerten annyi torz arcot láttam, hogy mostmár azt mondom, inkább legyenek kevesen, de azok tudják, mit néznek meg. Bár az Unpluggedban kevés ember nagyon hülyén nézne ki, ugyanis átépítették és a terasz részt is hozzácsapták a teremhez, így mostmár tényleg kurvanagy lett. A Wolf shaped clouds kezdett, ami nekem néha tetszik, néha nem, de most meg tudott fogni abszolut, csak a végén kúrtam fel kicsit magam, hogy amikor elég halkan játszottak, akkor a háttérben valami faszok röhögtek és jobban hallatszott az mint a zene, na mindegy. Bíró Marci egy pedig mániákus tömeggyilkos. Az Idea implant alatt végig azon gondolkoztam, hogy ez egy kicsit erős váltás a WSC után, meg azon, hogy az apple boy vajon csekkolja-e a facebookot számok közben. Az ő zenéjük sajna minden ami én nem, de volt nekik is közönségük. A Rosszcsont se tetszett, túl jófejek voltak, túlságosan vissza akartak jönni az utolsó szám után, túl sokat szólóztak, kb minden szövegükben benne volt a popsi szó. Nyomtak egy NOFX blokkot, amit amúgy ügyesen eljátszottak, meg még az tetszett, hogy páran nyomták a slamdance-t ezerrel. Szükségállapot következett, akikkel nekem semmi bajom, egyszerűen csak nem az én zeném, nem is igazán emlékszem rá, bent beszélgettem, ők meg játszották a számaikat, amúgy vannak benne nekem tetsző részek, de a dallamos énekhez már túl kemény zenét tolnak szerintem. Őket a Téveszme követte, akik királyak, aláírom, pedig ők se az én stílusomban nyomulnak. Rajtuk voltak a legtöbben, ment mindenféle mozgás, kapkodtak a mikrofonért, volt 2 szám a 3 számos ep-ről is, amihez engem kedves emlékek fűznek, meg róluk tudom, hogy jó arcok, úgy állnak hozzá a zenéléshez, ahogy szerintem kell és ez már alapból nagyot lendít. Utolsó zenekar a Hanoi volt, csalódottan láttam, hogy eléggé megfogyatkoztak az emberek, bár talán a közepe fele visszajöttek, de elöl álltam, úgyhogy ezt annyira nem láttam. Úgy játszottak, ahogy szoktak, volt valami annyira új szám, amit még sose hallottam, kicsit a régebbi számaikra emlékeztetett. Az emberek azért itt is mozogtak, bár a debreceni közönséggel még mindig az a bajom, hogy nekik a koncert élvezete főképp abból áll, hógy fejmagasságban bokszolnak. Peti bácsi egy kicsit már részeg volt, úgyhogy néha akadt a nyelve a számok között, Oli meg 1-2 résznél szerintem lassabban játszott, de azért nem volt rossz. A koncert végén pedig összeállt Kisgeri, Csepp, Nándi, Kóti meg Szabóka és elnyomták a Bro hymn-t Szaszának, amit azért nem lehetett nem énekelni. Elég nagy borulások voltak rá. Ezután még Tamással elmentünk kajálni, aztán léptünk haza.

Szerző: ohó

1 komment

2012.01.27.

2012.01.29. 15:51

Győr, Shadow, Another way, Level up, Borkai, Fuck like bunnies

Győrbe mentünk a Level up-pal, ahol még sosem jártam, úgyhogy érdekesnek ígérkezett mindenképp, már az odaút is kalandos volt, Picsát énekeltünk a vonaton és hasonlók, aztán Szolnokon csatlakoztunk Gabihoz és mentünk a tovább a 4-esen a sok idióta sofőr között. Pesten felvettük Sándorékat és a következő megálló már Győr volt. Megtaláltuk a helyet, de nem nagyon tudtuk, hogy jó helyen vagyunk-e, én legalábbis rég kaptam ekkora rokker dózist, még lenyalt hajú emós rokker is volt(!). Aztán ahogy ácsorogtunk a lépcsőn, Sándort le is osztotta egy rokker lány, hogy útban van, úgyhogy inkább kimentünk a kocsiba kajálni. Mint kiderült a Borkait lekéstük, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni. A Fucklikebunnies-t szintén... Ezután jöttünk mi, szerencsére kölcsönadtak nekünk cuccokat, úgyhogy volt min játszanunk, nagyjából belőttük az erősítőket, aztán meg játszottunk. A hely nagyon kicsi volt, semmi tér nem volt mozgásra, Sándor szerencsére most nem borítótta fel a mikrofonállványt, bár azért közel volt egyszer-kétszer. Amúgy lenyomtuk a számokat, jól is szólt szerintem, nem is rontottuk el nagyon, hogy kinek mennyire tetszett, az már nem az én dolgom. Lényeg, hogy utolsó banda volt az Another way. Sajnos basszeros nélkül nyomták, én azt hallottam, lebetegedett, úgyhogy meg tudom érteni, de ha jól láttam, akkor a gitárt 2 cuccra is rátették, így azért elég vastag hangzást tudtak csinálni. Most minden jól szólt, bár én eléggé oldalról hallottam, de jól ki lehetett venni a gitártémákat is, meg a dob is faszán szólt. Tetszett, hogy Máté poénra vette az egészet és pörgött végig, aztán bejött előre egy nagymagyar pólóban lévő csávó, motoroskesztyűben és az alkarjára rá volt tetoválva hogy "rambo". Persze Máté egyből nyomta a szájába a mikrofont, a hülye meg csak ordított, jót röhögtem. Aztán az utolsó számot, valami nőnek címezte, aki levette a pulóverét és pörgette a feje fölött, meg négykézláb mászott rá Mátéra, nagyon szánalmasan nézett ki, de mégis röhögtem ezen is. Biztos nem maradt üres lyuk rajta reggelre :(. Az egész buli kb 10-re véget is ért, mi pedig indultunk haza. A visszaútból nem sok maradt meg, csak hogy elég érdekes témákról ment a szöveg és született 1-2 új szállóige is. Aztán végül elértünk Szolnokra, ahol Gabi megetetett, aztán meg kivitt az vonatállomásra, szóval ki volt nyalva a popóm. Végül kb 7-re értem haza. Összességében utaztunk több mint 10 órát, de full megérte. 
Képek is készültek, csak nem tudom normálisan belinkelni...

2012.01.13.

2012.01.29. 15:06

Debrecen, Rocktanya, Another way, Antwar, Hanoi, Hands off

Az év első koncertje és végre újra eljött ide az Another way. A Rocktanyában volt a buli, ahol már voltam koncerten, de még sosem játszottam itt. Igazából remélem, hogy többet nem is fogok. Az Antwar volt az első, örömmel láttam, hogy végre van basszerosuk. Jobban szóltak így és most örültem annak, hogy a gitár nem egy zajmassza volt, mert így hogy hallottam a témákat élvezhető volt a koncertjük, bár van benne még pár rész ami nem tetszik, de lehet hogy azért ilyen, mert zenéltek még együtt túl sokat ( bár akkor magunkról mit mondhatnék). Szóval ez így tök király volt, még mindig a lassabb részeik viszik a pálmát és talán ének terén lehetne valamit változtatni, de nem kritizálok, mert nem tudok jobbat mondani. Utánuk jöttünk mi, de kitaláltuk hogy még várunk kicsit, erre valami csávó elkezdett a mikrofonba beszélni hogy a következő zenekar tagjai jöjjenek ide, aztán meg elkezdtek ott szakérteni, hogy milyen mikrofonokat hoztunk, meg hogy hogy állítsam be az erősítőmet, meg hogy vegyem le a hangot, meg kb mindenbe bele akartak szólni, kurvára idegesítő volt, gondolom azt hitték, minden zenekarnak úgy kell szólni mint az ossiannak. Na végül csak kész lettünk aztán elkezdtük. Nem rontottuk el sehol igazán, csak nagyon gerjedtek a mikrofonok, úgyhogy szerintem ezt csak az ilyen feedback fétissel rendelkezők élvezték volna igazán. Játszottunk végre új számot is, ilyen se volt kb április óta. Minket követett az Another way, akik nagyon faszán tolták, mint mindig, csak persze náluk is gerjedt minden, úgyhogy az egyik ottani ember kb minden szám közben odament állítgatni, a végefele már nem is próbálta Máté leállítani hogy hagyja a faszba. Szóval királyak voltak, csak sajnos nehezen lehetett egyáltalán felismerni a számokat. Végül jött a Hanoi, ugyanez a probléma volt náluk is, de azért szerintem nem voltak szarok ők sem, volt egy kis minimális mozgás is, de aztán bejött a tulaj hogy nem szeretne mentőt hívni, úgyhogy ezt a lökdösődést fejezzük be. Király. A múltkori koncertnél még egész szimpatikus volt a hely leszámítva a mindenféle fajtájú rokkert (mondjuk mégis csak Rocktanya), de most megutáltam eléggé. Ez után még visszapakoltunk a próbaterembe, ahonnan én már mentem hazafele, pedig azt hallottam, volt még egy kis bulizás.

2011.12.22-23

2011.12.24. 02:12

Debrecen, Bárka, Audiosnob

A következő 2 koncertnek semmi köze sincs a hardcorepunk-hoz, de azért írok róluk. Erre a koncerte azért mentem le, mert egy ismerős játszik benneés a múltkor is megígértem, hogy megnézem, aztán nem úgy alakult, pedig még kíváncsi is voltam. De itt volt még egy lehetőség, úgyhogy most már ott is voltam. Ők klasszikus rock zenéket tolnak, most akusztikusan nyomták dobos hiányában, de ügyesen átírták a számokat, zeneileg persze nem az én világom, de 2 üvöltés között nem olyan rossz egy ilyen buli sem. Játszottak Abbá-tól kezdve Red hot chilli peppers-ig mindent, de kicsit a saját stílusuk is átjött belőle, mert olyan volt kb mind mintha a saját számuk lett volna. Örültem annak, hogy ők annak ellenére, hogy nagyon ügyes zenészek, nem estek bele abba a hibába, hogy ennek teljes tudatában legyenek és nem arcoztak semmit, full szerényen nyomták, a számok közötti szövegek is rendben voltak. Sajnos a haverjaim nagyon menni akartak, úgyhogy kb 1 órája nyomhatták, mikor leléptünk, de esküszöm bírtam volna még hallgatni.

Debrecen, Unplugged, Moby dick + support

Erre már elővételben vettem jegyet, mert azért a Moby dick nekem nagymagyarkodás ide vagy oda, nekem örök banda marad, hiába vágattam le a hosszú hajat évekkel ezelőtt. Korai koncertnek volt hirdetve (mert ugye koncert után indul a diszkó), szóval plakát szerint negyed 7-kor kezdett az első banda. Hát én 8 után valamivel értem oda, ekkor még a 2. zenekar nyomta, akik szerintem nem voltak valami jók. Az emberek is igazából még lézengtek, meg a srácok a színpadon is túl komolyan vették magukat, nyomatták ezeket a vérgáz "Hogy érzitek magatok Debrecen?", meg "Na akkor még egy utolsó hedbengelés!!!", meg nekem furcsa az az ilyen zenekaroknál, hogy a számok közben hörögnek, vicsorognak, meg akarnak ölni mindenkit, állati dühösek a világra, aztán vége a számnak és mosolyognak, jófejkednek, viccelődnek stb, ez nekem kicsit megöli, bár már rég felfogtam, hogy ez a stílus nem pont az üzenetről szól. Ez után hosszú átpakolás után (még dobalapot is cseréltek) jött a Dying wish. Ők ilyen 30-40 körüli fazonok voltak és pont az ellentétei az előzőknek, ezek számok alatt is vigyorogtak, látszott rajtuk, hogy ők már nem becsajozni akarnak a zenéléssel, hanem tényleg jól érezni magukat. Amúgy nagyon tudtak zenélni ők is, az énekesnek jó képzett hangja volt. Toltak Depeche mode feldolgozást is. Amúgy zeneileg ilyen dallamosabb, tiszta énekes, szintis metál volt (bár szintist nem láttam, de hallani egyértelműen hallatszott). Rajtuk már azért voltak emberek. Rengeteg tipikus dolgot újraéltem a 15-16 éves korszakomból, mivel kb azóta nem voltam metál buliban, a sok metálvillázós kézfogás, meg a számok után egyből pár hülye mindig elkezd hörögni, stb, ez mind jelen volt. Aztán kb 1 órás(!!!!) átpakolás után, mivel mindent lecseréltek ami a színpadon volt, mondjuk azért a Moby dick elég nagy ahhoz, hogy hadd játszanak a saját cuccukon, szóval végre ők jöttek, egyből a Körhintával kezdtek, gecikemény volt végig az egész, meglepődtem, hogy a legújabb lemez számain kívül minden szöveg jött magától, nem mintha énekeltem volna őket, inkább csak öregesen álltam a fal mellett. Nagyon fasza volt, kevés átvezető szöveg a számok között, a hangzás az 10/10 és ez kevés olyan zenekar egyike, akiknél a közönség-énekeltetés (ami szerintem amúgy elég ciki dolog) olyan természetesen jött és mindig gecijól sült el, szóval fasza volt. Itt egy setlist, amit fejből rakok össze, 2-3 szám volt az új lemezről, amit nem is fogok meghallgatni, azoknak nem tudom a címét:

Körhinta
Gazember
Ugass kutya
Keresztes vitéz
Múló álom
Mennyből az angyal
Goodbye
Pokolrock
Ilyen ez a század
Beteg a föld
Prometheus
Na mi van
Demokrácia álarca

asszem ennyi. Összességében simán megérte elmenni, éjfélre pedig haza is értem.
 

2011.12.17.

2011.12.24. 01:48

Debrecen, Underground club, Hands off, Black hourglass, Level up, Hanoi, Reflections of internal rain, Hope to believe

Ez egy rég várt buli volt, mert a ROIR-t úgy ahogy bírom, meg azért is mert májusban játszottunk utoljára Debrecenben. Elsőként a Hands off-al kezdtünk, nagyon keveset játszottunk, nem volt se intro, se feldolgozás aznap este, minket még elég kevesen néztek meg, úgy láttam, de hát mit várok. Egyébként szerintem nem voltunk szarok. Ami vicces volt, hogy amikor befejeztük, a hangosító srác megkérdezte, hogy ennyi volt, vagy csak szünetet tartunk? 2. a Black hourglass nevű banda volt. Ők pécsi srácok, és helyenként postrock részekkel tűzdelt posthardcore-os zenét toltak, de voltak benne néha gyorsabb témák is (Saca és Marci szerint olyan volt mint a Dont say a word, de ez baromság). Ez így mind változatosnak hangzik, de nekem azért kicsit unalomba fulladt már a végére, amúgy hiba nélkül tolták. Ezután megint mi cuccoltunk vissza, mert jött a Level up. Ezt se nézték meg túl sokan, de én azért élveztem, nem voltunk rosszak és az új számokat se rontottuk el. Hanoi-ra begyűlt a nép és elég nagy buli lett rá, nyomultunk mi is, mint az állat az új számokra, a régiekre csak öregesen. Az első szám közben Tomika pofánlocsolt egy pohár sörrel, ami nem esett jól, plusz korcsolyapálya lett tőle a színpad előtti rész, elég keményen. Egyszer szegény Sacát jól ellöktem azt hittem az alsóteste is követi majd a felsőt, de valahogy elcsúszott és beverte kicsit a fejét, de megbocsátott szerencsére. Egyszer meg ő vette a nyakába Tomikát, hogy majd berohannak a tömegbe, de 2 lépés után előreestek. Végül jött a Túl kevés című szám, amivel szokásosan zárni szoktak, aztán ennek is vége lett. Most jött a ROIR. Kíváncsian vártuk őket, de amin fullra meglepődtem, hogy az emberek nagyrésze leszarta őket, szép nagy üres tér kongott a színpad előtt, csak néha a haverjaim mozogtak egy picit, leginkább az Answers előtt, ami azért tényleg elég slágeres. A többi számukat is úgy ahogy felismertem, a végény még volt ROIR Barmy Army is, ami mindig megmosolyogtat, mert az az Exploited lemez volt az első punk zene, amivel életemben találkoztam. Az estét pedig a Hope to believe zárta. A legutóbbi Hands off próbán ahol mind a 4-en ott voltunk, Kóti olyat csinált, hogy a fejére szigszalagozta a mikrofont és úgy játszottunk Cromags-t, hogy ő közben olyan mozdulatokat csinált mint egy bespeedezett pantomimes. Na itt ugyan ez volt, csak koncerten és még fejeket is vágott hozzá. Meg több embert is megkérdezett, hogy akar-e vele a színpadon fejenállni. Amúgy eltolták a szokásos színvonalon a koncertet a srácok, néhány számukat énekelte egész sok ember, de most azt hiszem Kóti folyamatos baromkodása volt a legjobb. A koncertek után meg a wc-ből kihozott egy guriga papírt és azt dobálta, miközben azt kiabálta, hogy bebasztam, gecinagy volt az egész. Ezután visszapakoltuk a cuccokat a próbaterembe, meg a szerbeket is elkalauzoltuk, aztán én mentem is haza, de ott még tartott a buli. Összességében jó volt, de nem tetszett, hogy a debreceni koncerteken gyakorlatilag a zenekarokon és 1-2 haveron kívül mindenki csak a Hanoi-t nézi meg, nem mintha szarok lennének, sőt, de nem értem, miért nem nyitnak a többire, még a külföldi zenekart se nagyon nézik meg, mert igazából hogy a Hands off-ot nem, azt leszarom, de amikor az este közepén van egy külföldi zenekar és kevesebben vannak rajta, mint a helyi srácokon, az szerintem gáz.

2011.11.27.

2011.12.24. 01:18

Hajdúszoboszló, Rock cafe, Hope to believe, Hanoi, Téveszme, Szükségállapot

Szerencsére összejött egy kocsinyi ember, úgyhogy le tudtam menni erre a koncertre is, először Olivérékhez mentünk, segítettünk cuccot vinni a helyre, ahol most szerintem a kidobók full normálisak voltak. Első volt a Hope to believe, akik az 5 percünk maradt helyett játszottak, akik megbetegedtek és akiket én most a hátsó teremből kivetítőn keresztül néztem. Itt pont olyan hangos volt a zene, hogy lehetett hallani, de azért dumálni is lehetett mellette, úgy tolták, ahogy szokták, faszán, pedig nem az én zeném, de őket szeretem nézni, mert tudom, hogy a hozzáállásuk király. Ez után azt hiszem a Téveszme jött, itt láttam őket először 5-en, nyomtak sokat az újról és elég menő volt az egész, bár kicsit bezavart, hogy Viktornak végig majdhogynem a dob mellett kellett állni, mert nagyon könnyen gerjedt a mikrofon. Itt már volt valami mozgás is, ha jól emlékszem. Játszottak a 3 számos ep-ről is, aminek örültem, mert én azzal ismertem meg őket és talán azt is szeretem a legjobban, mert sok emlék fűz hozzá. Aztán ők is befejezték és jöhetett a Hanoi. Rájuk elég nagy mozgás lett, az emberek folyton elvették a mikrofont Szabókától és párszor sikeresen kitépték a kábelt is a keverőből, aztán odaállt egy kidobó és végig fogta :D. Vicces volt látni, hogy a színpad 2 szélén állt 1-1 ilyen ember de ők is csak vigyorogtak egymásra, gondolom nem sok ilyen buli volt még azon a helyen. Jó volt a zenekar is, de a törzsközönségüket még mindig lecserélném. Végül Szükségállapot, amit egyáltalán nem szeretek, de azért megnéztem, mert még sose láttam, ezért kaptak egy esélyt és volt benne 1-2 jó rész, ami tetszett, de rajtuk már nem mozdultak meg az emberek. Utána hazafele akkora köd volt, hogy alig mentünk, de csak hazaértünk.

2011.11.20.

2011.12.24. 00:47

Budapest, Szabad az Á, Level up, Minust tree, Go back home

Egyedül mentem fel Szolnokra, onnan Gabi barátnőjének a tesójáékhoz ültem át a kocsiba és indultunk is Pestre. Eredetileg játszott volna a New dead project, de lebetegedtek, úgyhogy nem tudtak jönni sajnos. Még a koncert előtt próbáltunk egy gyorsat a Revolverben és utána mentünk a Szabad az Á-ba majdnem végig gyalog, de legalább láttam éjszaka a Gellért-hegyet, meg egy nőt, ahogy 15 percig próbál kiparkolni, a végén már csak előre hátra ment, könnyesre röhögtük magunkat rajta. A helyre mikor odaértünk, már Máté meg az olaszok is ott voltak és egyből meglepődtem azon, hogy az olasz zenekarban 4 emberből 3-nak bajusza volt, meg makkos cipőt is hordtak. De egyébként normálisak voltak. Mivel 1 zenekar minusz volt, ezért jó ráérősen felpakoltunk, szép lassan beálltunk, aztán a 6 fizetőnek elkezdtük nyomni. Érdekes, hogy most szerintem tök jól játszottunk és a kutya se nézett meg, az ez előtti meg szarul sikerült több ember előtt, van ilyen. Utánunk jött a Minus tree, akik helyenként egészen jó témákat toltak, középtempós, posthardcore-os cucc volt, de jól tálalták, csak aztán a többiek mentek volna haza, úgyhogy a koncert közepénél el is mentünk, így a Go back home-ról nem tudok semmit se mondani, videó alapján nem maradtam le semmiről. 

 

2011.10.31.

2011.11.05. 10:19

Budapest, Óbudai terem, alldead, Hanoi, Level up, PFA, Brat pack

Én már felmentem pestre délelőtt, mert volt még más teendő, aztán körülbelül 5 óra fele ütköztünk Sándorékkal náluk. Kicsit eldumáltuk az időt, megint megetettek, de most sütivel, aztán elindultunk. Azt hittük elkésünk, mert a hévpótlók szarul jártak és visszamentünk Pestre, de aztán persze nem lett időben kezdés. Mindenkinek köszönés meg ilyenek, aztán lassan már kezdődött a koncert. Első zenekar volt az alldead, akiknek állítólag első bulijuk volt ez. Elsőre tök király volt, mikor ránéztem a zenekar kiállására, azt mondtam magamban, hogy hmm ez lesz a magyar school jerks, aztán meg tök olyannak is tűnt, de lehet nem is olyan egyáltalán. De játszottak tök jó feldolgozásokat és már az első zenekart is tök sokan megnézték, ami tetszett. Másodiknak jött a Hanoi, akiket már én se tudom hányszor láttam, de azért mindig megnézem. Ez is király volt, nyomtak valami új számokat is, amik tetszettek, voltak bennük új témák, amik eddig egy számukban sem és most Olivér tekintete is elég tiszta volt, úgyhogy észre se vettem hogy elrontottak valamit is. Játszották a Misfitstől a Halloweent, alkalomhoz illően. Ezután mi következtünk, az emberek meg kimentek, biztos féltek Sándortól. Amikor elkezdtük, elkezdtek a mikrofonok úgy gerjedni, hogy azokon kívül nem is hallottam semmit, még a lábcint se, pedig általában azt azért mindig hallom, mert Márton azt üti legerősebben. Ennek ellenére, most sokkal jobban nyomtuk, mint Ajkán, de persze hogy ne legyen minden király, a szett közepénél az erősítő, amin játszottam szépen elhalkult és  nem is akart megjavulni, a másik gitárcuccon meg nem volt torzítás sajnos, úgyhogy kb 10 perc tökölés után úgy döntöttünk befejezzük, akkor is ha most ebben a pillanatban megjavulna minden. Aztán kiderült, hogy ez szokásos probléma annál a cuccnál, meg is javította a tulaj kb 1 perc alatt. Jöhetett a PFA, aminek a nagyrészét kint doboltam a térdemen, mert mostanában sokszor láttam és inkább dumáltam azokkal, akiket kevesebbszer. De egyébként jó volt kintről teljesen és végre játszották a PFA-t, amit vagy másfél éve hallottam tőlük utoljára. Aztán készülődtek a hollandok, mindenki bement a terembe, jó sűrűn voltak az emberek mindenhol és el is kezdte a Brat pack. Elég jól nyomták és meglepődtem, hogy mekkora mozgás indult be rá, látszott rajtuk, hogy szerintük is ebben a percben a világ legjobb dolga ott állni és zenélni, bár lehet, csak be voltak tépve, mint az állat, de mindenesetre arcukról öröm sugárzott. Magam is rácsodálkoztam, hogy majdnem minden számukat felismertem, pedig tök keveset hallgattam, ja és gecijól is szóltak, egyedül a gitárok voltak picit halkak, de azt is ki lehetett venni, nem tudom, hogy lőtték be maguknak ilyen királyul. Játszották kb a nagy slágerszámaikat az első lemezről, sőt igazából szerintem arról az albumról keveset nem nyomtak, de ami tuti volt: Sick burn, Hate the neighbours, Spending money, Self pity and ignorance, jó gyorsan ki is fogytam belőlük, mindegy. Aztán vége lett ennek is, időben nézve is tökre rendben volt a koncertjük, bár messze nem a kedvenc bandám, de örülök, hogy megnéztem, utána persze ment az ilyenkor szokásos, Olivér locsolta a bort meg a sört (aztán meg a kocsiban a vállamon aludt hehe). Meg az egyik holland csávó szerint lent még valami bunyó is volt, de lehet szegény annyira forever alone volt, hogy így akart dumálni valakivel. Mi olyan 1 óra fele indultunk haza talán megálltunk kávézni meg ilyenek, lassan is mentünk a benzin miatt, úgyhogy kb 5-kor mentem be a lakásba. Remélem leszek még koncerten a termekben.

 

Még kis plusz, tegnap este voltam Antwar, Noistorm, Hatred solution koncerten, a koncerteken semmi extra nem történt, de volt pár fiatal, akik minden zenekartól megkérdezték, hogy lesz-e brékdáun és még kint a pultnál is erről beszélgettek egymással, úgyhogy gecire kell még a szintipopba is breakdown!!!!!!!!!!

 

2011.10.14-15.

2011.10.16. 21:43

Első nap, Hanoi, PFA, Planbeer, Business as usual,Öt percünk maradt

Eléggé vártam már ezt a koncertet, mert tök rég nem játszottunk sehol és mert gondoltam találkozok 1-2 ismerőssel, akikkel amúgy ritkán és mert láthatok olyan zenekarokat akiket gecire szeretek. Kb 4-kor indult a buszunk Egerbe, a 3/4-ed Hands off-al és Tomika egyik ismerősével, persze későn szálltunk fel és nem tudtunk egymás mellé ülni, úgyhogy a moby dick első lemezét meg low threat profile-t hallgattam végig. Mire odaértünk be is sötétedett, de még csak nagyon kevesen voltak ott a helyen, aztán bepakoltunk, megjött mindenki, köszöntünk egymásnak, ahogy anyánk tanította, megkajáltunk gecijó babot, amitől Márton szétfingott az éjszaka folyamán, de megérte és kezdtünk beállni. Nem tudom besaccolni hányan néztek meg minket, de egy pici félkör mintha azért lett volna, csak hogy Petinek ne kelljen a színpadon lennie. Zavart egy kicsit az, hogy elég nagy térben játszottunk és az, hogy végig fel volt kapcsolva a világítás, de egyébként nem rontottuk el a zenét, csak így egy kicsit talán olyan semmilyen volt. Utánunk következett Bírómarci 70. zenekara, a Pisakristályok, amiről annyit mondanék, hogy 3 számot nyomtak, az első 2 ilyen zajos sötétséges középtempós punk volt, a 3. pedig egy How much art can you take az SSD-től, amitől erősen kilengett a respect-o-méter, csak sajna nem tudták eljátszani végig, de egyébként egészen jó volt a koncertjük. Aztán Öt percünk maradt, amiből nem sokat láttam, de nekem nem tetszett, ők voltak a szervezők, meg a helyi banda, akikre a helyi fiúk ugrálta, de számomra egy kicsit megjátszós volt, túlzásba vitték ezt a befordultkodást, de mindegy ez az én véleményem. Utánuk a PFA jött ha jól emlékszem, akik első számnak toltak egy ilyen Bridge hosszúságú blackmetal témákkal telerakott számot, ami nekem nagyon tetszett, volt Closet SS, meg a Squatos is, meg az Ostobát is elnyomták, aminél azért volt tánc. A végén Bridge is volt, mert a közönség nagyon nem akarta ereszteni őket. A Planbeer következett, akiket én speciel most láttam először és bár már nagyon rég nem hallgattam a zenéjüket, most újra rájöttem, milyen király ez. Rögtön 2. szám volt a 2 perc gyűlölet, amin szegény Tomit ledöntötték az emberek a lábáról és rohadtul elhangolódott, de úgyse hallatszott semmi belőle, szóval mindegy. Ez a koncert amúgy is szarul szólt, szerintem csak az értékelte őket, aki ismerte a számaikat. A német banda követte őket, a Business as usual, akik ilyen youthcrew szerű zenét nyomtak, de azért attól messze volt, inkább ilyen modernebb hardcore volt szerintem, volt 1-2 számuk ami nagyon bejött, meg voltak ilyen tök átlagosak, de az embereknek bejött, mert ment a 2 step meg a karate. A dobos csaj szerintem jól nyomta, Márton szerint csak pontosan. Az énekes mozgása nagyon darabos volt, ilyen tiszta voldemort porcell mozdulatokat csinált. A végén eljátszották a Pennywise-tól a Bro hymn című számot, ami elég groteszk volt egy ilyen zenekartól, de erre még belőlem is kijött picit a bugi. Amúgy majdnem hazamentek a csávók, mert megláttak egy warrior pulcsis embert (de aztán kibeszéltük, hogy a nagyapjuk még nekik is náci vót!!!) Aztán a végén volt Hanoi, arra nem emlékszem teljesen, de úgy láttam, hogy az embereknek ez is bejött. Az összes koncert közül a PFA szólt legjobban, az viszont minusz volt, hogy a mi koncertünk után a vokál mikrofonok egyszer sem szóltak, dehát ez van. A koncertek után még ott maradtunk egy kicsit, röhögtünk egy részeg srácon, aki minden csajra rámozdult, meg Marcival zenefelismerőset játszottunk, aztán meg elindultunk Bernadettékhez, mivel náluk aludtunk vagy 15-en. Nem volt fűtve a lakás, meg kemény volt a padló is, úgyhogy semmit se aludtam, kinéztem a konyhába, ahol még ment a "buli". Aztán végülis Budával beraktunk számokat, amiket mind2-en bírtunk, meg kinevettük Átét, ahogy a mosogatóba hányik és közben valami érdekes nyelvet beszél. Aztán végülis megpróbáltam ülve elaludni, de egy macska betámadta a lábfejem folyton és még mindig hideg volt, úgyhogy nem sikerült. Végül aztán inkább elindultunk jó korán a vonatállomásra, hogy menjünk Pestre. 

Második nap, DYTIC, Suicide pride, Atomic tango, Caresse carnage

Saca kijött elém a keletibe, aztán mentünk hozzájuk, ahol megfürdettek, megetettek finom melegszendviccsel, aztán meg elhetrázgattunk, míg jött Gabi Szolnokról. Felvett minket, aztán indultunk Ajkára. Tuti a többiek is várták ezt, mert ez volt afféle "lemezbemutató" az új EP-nek, hát szegény lemez tuti sírvafakadt volna, ha lenne füle és hallja, miket csináltunk. Az úton nem volt semmi extra, bár azért Sándor, mint olasz dj elég jó volt! Aztán megérkeztünk a helyre, lepacsiztunk az ismerős arcokkal és nem sokkal később a Do you think I care? el is kezdte a zenét, mert elvileg 10 óráig lehetett nyomni. Jók voltak, ez az a fajta crust/dbeat banda, ami pontosan annyit játszik ezekből a témákból, amennyit kell és úgy kombinálja őket, hogy az nekem rohadtul bejöjjön. A hely maga ilyen művház-szerű terem volt színpad nélkül, itt sem volt szerencsére semmiféle kihangosítás, mi lőttük be magunknak a cuccot és szerintem jól is szóltak a bandák. Azt hittem mi leszünk a 2. zenekar, de mégsem, előttünk még a Suicide pride játszott és bebizonyították ismét, hogy itthon kevés zenekar van, aki ilyen vastagon tud szólni, szóval letépték a fejem mint az állat. Harmadiknak mostmár tényleg mi következtünk, ahogy láttam az ott lévő emberek nagyrésze meg is nézett minket, de a koncerten sajnos kijött az, hogy nagyon keveset próbálunk, mert 4-en gyakorlatilag 3 féle városban vagyunk. Elég sok helyen hibáztunk párszor úgy is, hogy azt tutira mindenki észrevette, semmit se hallottunk egymásból, meg nem is gyakoroltunk, a többieknek, mintha kicsit rossz kedve is lett volna utána, de nem baj. A cuccokért nagy köszönet illeti Somáékat. Ami ez után jött, az viszont felvidított mindenkit, a francia bandák következtek, először a Caresse carnage, ami powerviolence zenekarként volt reklámozva, én inkább gyors punk-nak nevezném, itt-ott blastbeattel tarkítva, illetve az egész olyan gecibeteg volt, hogy azt hihetetlen. Látszott rajtuk, hogy fullra felszabadultak, összevissza ugráltak, meg rohangáltak. Az énekesnek biztos volt valami baja fejben, de nagyon jó volt nézni meg egyszer sikítás helyett begerjesztette a mikrofont, az hatalmas poén volt, azelőtt sose láttam ilyet, de amúgy az egész zenéjükben volt egy ilyen gecijó spontaneitás.

Az Atomic tangonak 3/4-e nőnemű volt, de a krászti - ha nő - akkor is büdös és ők krásztik voltak nagyon. Egyébként jó zenét toltak, a dobos csaj geciügyes volt (ezt már Márton is elismerte), az énekes lány szegény nagyon csúnya, a basszeros csajnak pedig olyan kézmodell ujjai voltak, mint aki nem basszerozik, hanem valami Bach feldolgozást nyom zongorán. Mind a 2 banda játszott feldolgozást és nagyon idegesített, hogy mind a 2 ismerős volt, de nem ugrottak be, hogy mik voltak. Aztán szépen megköszönték hogy itt lehettek és befejezték. Gondoltuk indulunk hazafele, épp köszöngettünk el, amikor meghallottuk, hogy valaki még játszik. Visszamentünk és ott nyomta az Iszonyat!! Én ugyan annyira nem ismerem az ő zenéjüket, mert valahogy mindig elmentem mellette, szerintem egy lemezüket se hallgattam végig egyszer se, de az első számot amit nyomtak azt ismertem, az volt a Hogyan tovább című. Eddig a koncertig álldogálltak az emberek, max 1-2 mozgott, de rájuk beindult mindenki, mivel ott nyugaton nagy legendák ők és mindenki énekelte a számaikat, aztán legnagyobb meglepetésemre toltak egy Ready to fight feldolgozást is, amire már muszáj volt énekelnem nekem is, meg utána egy Warriors, amit ők az eredeti Blitz verzióban nyomtak, a közönség meg Judge verzióban. Még toltak vagy 2 számot, meg legeslegutolsónak egy GNWP-t, közben pedig Zsolesz bemondta, hogy ez az utolsó koncertjük :(. Hát most láttam csak mekkora kár értük. Ez után indultunk haza, még a franciák disztrójából behúztam egy bandanos lp-t mert nem bírtam otthagyni 1600-ért, meg megkaptuk az új Level up cd-ket is, amik rohadt jól néznek ki és jöttünk is. A visszaúton eléggé kókadt lefele a fejem, el is aludtam párszor, Sacáékat kitettük Pesten, aztán mentünk Gabiékhoz Szolnokra, onnan meg jöttünk haza Debrecenbe első vonattal. 

Gecijó hétvége volt összességében (mondjuk majdnem -1 gitárral zártam), sok jó banda, új dumák amiket lehet idézni, sok röhögés, kevés alvás, pont ami kell.

süti beállítások módosítása